Elnöki köszöntő

NEMZETI NAGYTÁBOR
A MAGYAR CSERKÉSZET 100 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK MEGÜNNEPLÉSÉRE

A téli időpont, december 28-a, alkalmas a megemlékezésre, de a Kárpát-medencében kevésbé alkalmas a táborozásra. Így született meg a Nemzeti Nagytábor 2013 gondolata, amelynek alapjait a cserkészetünk legfontosabb nevelési elemei adják: őrsi rendszer; cselekedve tanulás; folyamatos és ösztönző, vonzó és hasznos programok lehetőleg a természetben; fogadalom és törvények; a magyar kultúra ápolása, különös tekintettel népi hagyományainkra.

Túl a 3000-en!

Örömmel jelentjük, hogy Ócsán már több mint 3000-en fogunk együtt táborozni. A közkívánat alapján meghosszabbított I. befizetési időszak lezárult.

A jelenlegi állás a következő:
Résztvevők létszáma: 3009
Szervezők létszám: 410

Korosztályonkénti bontás:

Kiscserkész létszám: 394
Cserkész létszám: 1559
Kósza létszám: 701
Vándor létszám: 171
Felnőtt létszám: 31
Családos létszám: 129

A résztvevők alakulása kerületenként:

Te is köztük vagy?

Ismét határt ugrottunk! A résztvevők létszáma a tegnapi nap folyamán meghaladta a 2600 cserkészt, így a táborlétszám összesen túllépte a 3000-et! Pontosan 3079 cserkészt számlálunk, és még számíthatunk az erdélyiek és 1-2 hazai nagyobb csapat jelentkezésére. A 4000 fős létszám így egyre valósabbá válik! Te is köztük vagy? Még nem késő jelentkezni!

Szervezői jelentkezés

Ma délután a szervezői jelentkezések száma meghaladta a 400 főt, de a résztvevői regisztrációk feldolgozása miatt jelenleg a szervezői jelentkezéseket átmenetileg szüneteltetjük! Megértéseteket köszönjük.

Csapatregisztráció

A csapatok regisztrációja is tart és örömünkre szolgál, hogy egyre több csapat regisztrál.

Eddig 41 csapatból regisztráltak, és további csapatok regisztrációja is folyamatban van.
Példát vehetünk a VI. kerületről, akik kiálltak az NNT mellet és kerületi szinten is támogatják a csapataik részvételét.
Szóval még nincs okunk izgulni a létszám miatt :)

Jelentkezési információk

Már 954-en jelentkeztek, aminek nagyon örülünk :)

Mindenkinek küldünk egy visszajelző levelet, hogy megkaptuk a jelentkezést. De ez még nem jelenti a regisztráció elfogadását! Ha valaki nem kapta meg ezt a visszajelző levelet, mindenképpen írjon egy e-mailt az nnt2013@cserkesz.hu címre!

Három lépésben történik a regisztrációs kérelem vizsgálata.

Tábordíj szervezőknek

A Nemzeti Nagytábor szervezői részére a tábordíj 8000 Ft a befizetési határidő pedig június 30.

Ugye veletek is találkozunk?

A 929. Szent Mihály Cserkészcsapattal biztosan, hiszen ők 56 fővel képviseltetik magukat a táborban. Eddig 288-an regisztráltak a táborra, de reméljük hogy ez a szám rohamosan nőni fog, hiszen már csak 7 nap van március 18-ig, az első jelentkezési határidőig!

Kövessétek a Szent Mihály Cserkészcsapat példáját, és találkozzunk! Várunk Benneteket!

Közérdekű tudnivaló

Befizetett tábordíjat nem fizetünk vissza.
Természetesen tudjuk, hogy előfordulhat olyan eset, amikor valaki akarata ellenére nem tud részt venni a táborban (betegség, munka, stb)
Ezeket az eseteket külön, egyedi elbírálás alapján fogjuk kezelni.

A visszaszámlálás megkezdődött!

Már csak kevesebb mint két hetetek van hátra a kedvezményes jelentkezési határidőből! Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget!

Ha eddig nem jelentkeztetek, akkor itt a lehetőség, hiszen már csak szűk két hét van hátra március 18-ig, amikor is lejár az első jelentkezési határidő.

A jelentkezési lapokat és a jelentkezéshez szükséges összes információt itt találjátok:
http://nnt2013.cserkesz.hu/?q=oldal/r%C3%A9sztvev%C5%91knek

Bemutatkoznak a munkacsoport vezetőink – Kincs Gergely, biztonság

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?

1108-as Szent Tarzíciusz. Öt éve igazoltam ide. Nagyon örülök és köszönöm innen is, hogy csapatszintű aktivitásom leállása ellenére is maguk közé tartozónak éreznek.

NNT riporter: Mesélj magadról?

Jaj, egyáltalán nem az a fazon vagyok, aki elsőként szerepel egy tábortűznél vagy színpadon. Szeretek inkább a háttérben megdolgozni a munka gyümölcséért. A hétköznapokban monitorfejűek életét élem. Ennek ellenére azért lobbanékony alkat vagyok. Ha gubanc van, nincs cicózás.

Bemutatkoznak a munkacsoport vezetőink – Ugron Ákos, táborhely

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?

A 800. Solymár cscs-ban vagyok 1989-óta.

NNT riporter: Mesélj magadról?

Nem bírok nyugodni, de a jó feladatot keresem, nem a jó pozíciót. A
természetben érzem otthon magam.
Isten-Haza-Család a kötelékem.

NNT riporter: Mi pontosan az NNT szervező törzsében a feladatod?

A táborhely munkacsoportot vezetem.
A mi dolgunk a táborhely kijelölése, engedélyeztetése; egyes
építmények megtervezése, kivitetelezése; egyes sátrak felhúzása; aztán
karbantartás és bontás.

Ócsán készülünk

A hétvégén (február 22-24.) lezajlott a Nemzeti Nagytábor előhétvégéje, aminek céljául a szervezők a tábori élet elpróbálását tűzték ki. A megfelelő elméleti alapozás végett péntek estétől szombat délutánig a tábor céljainak, rendszerének és menetének ismertetése zajlott, később pedig a tábori élet kínos szituációit szimulálták.

Bemutatkoznak a munkacsoport vezetőink – Lendvay Endre, logisztika

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?

Lendvay Endre: 1909. Prohászka Ottokár Cserkészcsapatban 1988 óta.

NNT: Mesélj magadról!

Az idő egyre közeledik.....

Az idő egyre közeledik..... a testvérek már gyülekeznek..... olyasmit láthatsz, amit eddig még sosem.... 100 évente csak egyszer történik meg..... És Te még nem jelentkeztél?
Ne maradj ki a jóból!

Most Te kellesz!

Jelentkezz, és hozd a csapatot is!

Te kellesz!

Köszönjük a jelentkezést egy héten belül mindenkivel felvesszük a kapcsolatot.

Kérdezz-felelek Ambrus Mariannal

Ambrus Mariann

A Nemzeti Nagytábor jog munkacsoportjának vezetőjének is feltettük a kérdéseinket, hogy jobban megismerhessétek :)

Nemzeti Nagytábor riporter: Melyik csapatban vagy cserkész? Mióta?

A 105. számú IV. Béla cserkészcsapatban, Dunaföldváron cserkészkedem 1990. óta.

NNT riporter: Mesélj magadról?

Kezdődik a regisztráció!

A Résztvevők címkén letölthetők a jelentkezési lapok. Attól függően, hány őrs regisztrál egy csapatodból, válasszátok ki a megfelelőt. A jelentkezési lapon minden tudnivalót leírtunk. A tábordíjról és befizetésről szintén olvashattok egy részletes leírást.

A legfontosabb információk még egyszer:
Nemzeti Nagytábor 2013.
Hol: Ócsán
Mikor: 2013. augusztus 11-19.
Mennyibe kerül:
- Teljes árú: 17 000 Ft
- Kiscserkész: 10 000 Ft
- Családos: 8 000 Ft.

Találkozunk Ócsán!

A programokról röviden

Kiscserkészek az NNT-ben

A tábor egyik célja, hogy valamilyen szinten minden korosztály képviselje magát. A kiscserkészek tanyázásként 5 napot vesznek lesznek jelen kb 400 fővel. A megnyitón közösen részt vesznek a tábor egészével, a többi programjuk különálló lesz. Keretmeséjük az "Egy bogár élete" című mese, amivel a szervezők a természet szeretetére nevelik már a legkisebbeket is.

Cserkész korosztály

Oldalak